Keresés:

ausztria.co on Facebook
Dél-Hollandia
innen: ide:
Gps koordináták:

 

Dél-Hollandia

Dél-Hollandia igen sűrűn lakott terülte Hollandiának, a tartományban mégis sok a vidéki táj és számtalan látnivalót kínál minden látogatónak. A táj jellegzetesen holland, nagy visszahódított földterületekkel, szélmalmokkal és legelésző állatokkal.

Már a római időkben is jellegzetesen mocsaras delta terület volt, ahol a Rajna különböző ágai elérték a tengert. A holland grófok befolyása, akik Hágát választották lakhelyül, megindította a kereskedelmet Flandriával, a németekkel, valamint Angliával. Ennek köszönhetően a települések hamarosan városokká nőtték ki magukat. Leiden egyetemét, az ország legrégebbikét, 1575-ben alapították. A tőzeg kitermelése folytán létrejött mélyedésekben az esővíz tavakat hoztak létre, a visszahódított földeket pedig termékeny szántófölddé tették és virágzott a holland tejtermelés. Külföldön is fontos termék lett a sör és a textil, illetve később az egész évben nyíló virágok és a híres holland hagymás növények is igen keresett exportcikké váltak. Mindezeket Rotterdam, a világ egyik legnagyobb kikötője forgalmazza, valamint Hága, a holland kormány, a királyi család és a Nemzetközi Bíróság otthona. Delft kitűnő minőségű, egyedülálló stílusban, kézzel festett porcelánjáról, Gouda pedig sajtjairól híres. Az Északi-tenger partján nyaralóhelyek sorakoznak, a forgalmas Scheveningen bájos mólóitól a kisebb, hosszú, homokos parton fekvő Katwijkig és Noorewijkig.

Tavasszal a virágföldek különböző színekben pompáznak és a Keukenhof virágos kertjei egyszerűen csodálatosak. A túrázók mindent megtalálhatnak a Wassenaarnál fekvő dűnéken, vagy Leerdam folyó menti vidéken, mely üvegfúvóiparáról a legismertebb. Dél-Hollandia bármely pontja és városa könnyedén elérhető a területet átszövő úthálózatnak köszönhetően. Vonattal is gyorsan eljuthatunk egyik helyről a másikra, hiszen átlagosan negyed- és fél óránként indulnak vonatok a különböző városokba. Lisse és a virágföldek, Nieuwpoort és a dél-hollandiai szigetek városai csak autóval vagy busszal közelíthetőek meg.

A virágföldek, Hollandia elsődleges virágtermesztő vidéke a Bollenstreek, egy 30 km hosszú sáv Haarlem és Leiden között. Márciustól kezdve színbe borítják a tájat; először a krókuszok virágoznak, a szezon pedig a tulipánokkal tetőzik áprilisban. A liliomok május végén következnek. A nem autóval érkezők Lissében a VVV információs irodában kaphatnak felvilágosítást a kerékpáros utakról. Biciklit az állomásokon bérelhetünk Haarlemben és Heemstede-Aerdenhoutban.

Lissébe a legjobb áprilisban látogatni, amikor a színes Bloemen Corsot (virágkarnevál) rendezik. Mesésen feldíszített járművek sora halad Noordwijkből Haarlembe, ahol éjszakára kivilágítják őket, így különleges fényekben is gyönyörködhetünk bennük és még másnap is láthatók. A karnevált megelőzően Lissében a Hobabo termeiben láthatjuk, ahogy a járműveket díszítik. A Museum De Zwarte Tulp (fekete tulipán múzeum) a hagymás növények termesztésének történetét és a hagymák fejlődését mutatja be. Megismertet az 1620-1637 közötti tulipánmániával, amikor a befektetők addig tornázták fel a ritka tulipánok árát, míg annyit értek, mint a hagymájuk súlya aranyban. Lisse mellett áll a Huis Dever, egy 14. századi, megerősített lakótorony. Ma állandó kiállítás van a toronyban, mely az egykor itt élő családok mindennapi egyszerű életébe enged bepillantást.

A Lisséhez közel fekvő Kauikenhof a világ egyik leggyönyörűbb közparkja. 1949-ben a hagymás növényeket termesztők bemutatóhelyekén alapították, s mára mintegy hatmillió növény él itt, gondozott ágyásokban. A park március végétől május végéig tündököl a káprázatos nárciszoktól, játszitoktól és a sokféle különlegesebbnél különlegesebb tulipánoktól. Szezon elején a japáncseresznyét, a végén pedig az azáleák és rododendronok ragyogó virágait is láthatjuk.

Hága

Körülbelül fél millióan lakják Hágát, Hollandia harmadik legnagyobb városát (Amszterdam és Rotterdam után), s egyben az ország fővárosa is. Különböző nyelveken más és más elnevezésekkel találkozunk a város nevét illetően: a német Den Haagnak mondja, franciául La Haye, angolul The Hague. A holland hivatalos neve ’s-Gravenhage, ami azt jelenti: a gróf sövénye. A hétköznapi holland nyelv azonban csak Den Haag-ként emlegeti.

Hága több mint 700 éves város. Nevével először 1242-ben találkozunk: Die Haghe. I. Thierry fríz grófnak itt volt vadászterülete, talán ennek a sövényéről kapta a területét. Később, mikor II. Vilmost, Hollandia grófját német királlyá koronázták, kibővítette a kastélyt, várkastéllyá alakíttatta át az egykori vadászlakot. Fia folytatta az építkezést, néhány évtized elteltével pedig Bajorországi Albert idehozta udvarát. A várkastély tövében város nőtt. 1586-ban a spanyol uralom ellen fellázadt németalföldi tartományok rendjei itt gyűltek össze. Később pedig ugyancsak a hágai kastély falai között pecsételődött meg Hollandia, Svédország és Anglia hármas szövetsége XIV. Lajos francia király ellen.

Maga Hollandia tartomány, amelynek Hága a fővárosa lett, sokkal gazdagabb és hatalmasabb volt a németalföldi „aranykor” idején, mint a város – ez magyarázza, hogy Hága nem jutott olyan kiváltságokhoz, mint amelyekkel ás városok rendelkeztek. Érdekes módon Bonaparte Lajos, Napóleon öccse, akit a francia császár Hollandia királyának tett meg, ruházta fel először privilégiumokkal Hágát, jóllehet maga előbb Utrechtben, később Amszterdamban székelt. Orániai Vilmosnak a holland trónra lépése nyomán lett Hága fővárosa az országnak. Fia, II. Vilmos továbbfejlesztette és szépítette a várost.

A XIX. század végétől kezdve egész sor békekonferencia fűződik Hága nevéhez. Az első Oroszország javaslatára ült össze 1899 májusában, 26 ország részvételével a „fegyverkezés csökkentésére és a béke biztosítására”. 1907-ben Theodor Roosevelt elnök kezdeményezésére 44 ország képviselői tárgyaltak itt, fontos nemzetközi jogi szabályokban megállapodva a hadviselést illetően. 1929-ben és 1930-ban további fontos nemzetközi konferenciák színhelye lett Hága, amelynek világhírű Békepalotáját egy évvel az első világháború kitörése előtt, 1913 augusztusában adták át. A mai napig itt ülésezik a nemzetközi bíróság és itt található a nemzetközi jogi akadémia.

A második világháborúban a város sokat szenvedett a hitlerista megszállástól és a szövetségesek légierejének bombázásaitól. Teljes városnegyedek tűntek el, ami viszont lehetővé tette a felszabadulás utáni korszerű városrendezést és az átgondolt újjáépítést. Hága hangulata így megváltozott; már nem az a csöndes, de elegáns város, ami 1940 előtt volt. Akkoriban a királyi udvarnál alkalmazottak, a minisztériumok tisztviselői és a külföldi diplomaták mellett igen sok, a gyarmatokról visszavonult nyugdíjas, de gazdag ember élt Hágában.

Egészen 1900-ig Hága különállott Scheveningentől, ligetek, az un. bosjes választották el a fővárost a tengerparti üdülőhelytől. Hágától északra azóta új városnegyedek épültek ki, egészen Scheveningenig. Délre ugyancsak sok korszerű lakótelep fogad be mintegy százezer hágai lakost. A nagy építkezések sajátos, modern holland építészeti stílust alakítottak ki.

Hága Központi pályaudvaráról, a Hollands Spoorról a széles Spui vezet a Buitenhofhoz. Szó szerinti fordításban külső udvar a neve ennek a nagy térnek, amelyet Hága szívének tekinthetünk, hiszen nem csupán bankok és éttermek, üzletek és tömegközlekedési gócpontok teszik azzá, hanem a világhírű Binnenhof közelsége is.

Mielőtt azonban a németalföldi kormányzók és a rendek székhelyét felkeresnők, a Gravenstraat egy hangulatos kis térre, a Groenmarktra, az egykori zöldségpiacra vezet, ahol a Régi Városháza és a Grote Kerk áll.

Az Oude Stadhuis, a Régi Városháza 1565-ben készült el, amit a 18. és 19. században újra és újra átalakítottak. 1565-ben épült meg a hágai magisztrátus korábbi székháza is, az, amit szintén átépítettek, átalakítottak a 18. és 19. században, majd a 20. században megpróbálták az eredeti formáját visszaadni.

A Grote Kerk, avagy a Sint Jacobskerk (Nagytemplom vagy Szent Jakab-templom) a 15. század közepén egy korábbi bazilika helyén gótikus stílusban épült. Három hajója egyforma magasságú, így lenyűgözően hatalmas belső teret zár magába, és így a „Hallenkerk”, azaz csarnoktemplom egyik legtipikusabb példájaként áll előttünk. A templom belsejében főként a síremlékek tarthatnak érdeklődésre számot. A legszebb síremlék van Wassernaar von Obdam admirálisnak állít emléket, amely a szentély közepén, az oltár helyén áll. A sírt négy jelképes szobor veszi körül: a Hűség, a Bátorság, az Óvatosság és az Éberség alakjai. Az admirális a holland haditengerészet történetének egyik legendás figurája, aki 1665-ben az angol flottával való megütközése közben lowestofti habjainál merült a hullámsírba zászlóshajóján. A szentély falait az aranygyapjas rend jelvényei díszítik, minthogy itt ültek össze 1456-ban Jó Fülöp és lovagjai. A szentélyben két régi üvegablak van, az egyiken V. Károly császár térdepel a Madonna előtt (ő ajándékozta 1547-ben a templomnak az festett ablaküveget, melyet Dirck Crabeth készített). A templom híres orgonája hangverseny keretében minden kedden este felcsendül. A templom tornyában pedig harangjáték szól.

A Buitenhof 33. sz. alatt található a Gevangenpoort, azaz a Börtön kapu. Valaha valóban állt ott kapu, a 13. században Vilmos gróf építtette várkastélyát, s annak egyik fakapuja állt itt. Később a várkastély urai a kaputornyot újjáépítették és tömlöcként használták. Napjainkban a kínvallatás történetét dokumentáló múzeum található itt. Bemutatják többek között azt a kínzókamrát, amelyben Cornelis de Wittet vallatták, hogy beismerő vallomást csikarjanak ki belőle arról, hogy ő bujtotta fel az orániai herceg, Hallgatag Vilmos gyilkosát. Fivérét, Jan de Wittet, Hollandia kormányzóját is itt kínozták. Kínvallatásuknak csak a tömeg beözönlése vetett véget, a két testvért kihurcolták, s a népharag végzett velük. Jan de Witt szobra ma a Plaatson áll, az utókor hálásabban emlékezik vissza rá, mint saját kora.

II. Vilmos király szobránál található a Stadthouder (Kormányzó) kapu a Binnenhofba. A Binnenhof, a belső udvar, a holland történelem leghíresebb helyre, az ország sorsát eldöntő csaknem minden esemény itt zajlott le. A kormányzók és a rendek palotájának belső udvarát jelölte valaha a név, ma az egész épületkomplexumot értik rajta. Három kapuján járnak-kelnek át a gyalogosok, kerékpárosok és autósok, ahol évszázadokkal ez előtt lovagok és díszhintók haladtak át.

A belső udvar közepén található a Ridderzaal, azaz lovagterem. Ez még 1280-ban épült, s a maga idején Nyugat-Európa egyik építészeti csodájának számított, mivel 18 méter szélességben, támasz nélkül tartották a gerendák a tetőzetét. A gótikus terem történetéből néhány nevezetes eseményt említünk: 1432-ben és 1456-ban Jó Fülöp Burgundia uralkodója itt gyűjtötte össze az aranygyapjas rend lovagjait; 1618-19-ben itt raboskodott, a terem alatt a híres jogász, Jan Oldenbarnevelt, míg vérpadra nem küldték. Az akkori vérpad helyén most szép kovácsoltvas kút áll. 1651-ben az Egyesült Provinciák rendjei itt üléseztek. 1904-ben Vilma királynő pedig itt indította útjára azt a szokást, hogy a Ridderzaalban nyitja meg az uralkodó a parlament ülését. Erre az eseményre minden év szeptember harmadik keddjén kerül sor, ekkor van a Prinsesdag (a herceg napja), amikor sor kerül a parlament munkájának ünnepélyes megnyitására. 1907-ben, a fent említett békekonferencia ugyancsak a lovagteremben tanácskozott.

A Ridderzaal mellett található Hollandia grófjának palotája. Az épületkomplexumnak ez a legrégebbi része, 1250 körül építtette II. Vilmos.

A Binnenhof jobb oldali részén található a parlament úgynevezett második kamarája, balra pedig az első kamara látható, melynek szomszédságában a minisztertanács terme van. Más minisztériumok hivatalai is itt sorakoznak.

Maurits herceg kapuján át jut a turista a Mauritshuishoz, Hága híres képtárához. A palota névadójának, Móric hercegnek portréja fogadja a belépőt az előcsarnokban, mellszobrok társaságában. János-Móric (1604-1679) Hallgatag Vilmos egyik leszármazottja, egy ideig Brazília kormányzója volt. Távollétében adott megbízást Pietr Post építésznek, hogy Jacob van Campennal együtt építse meg ezt a harmonikus, olaszos palotát. 1704 karácsonyán leégett a Mauritshuis, túlnyomó többségét újjá kellett építeni. A tűzvész során az eredeti belső díszítés szinte teljesen eltűnt. Sok viszontagságon esett át a palota, míg magas állami vendégek elszállásolására nem szolgált. Végül egy királyi döntés nyomán vált királyi képtárrá. Rembrandt, Vermeer és Rubens képein kívül számos értékes képet tekinthet meg a látogató. A múzeum anyaga a németalföldi kormányzók és az Orániai-ház személyes műgyűjteményéből alakult ki. Az első ilyen műértő kormányzó Johan Willem Friso volt, kinek példáját fia is és unokája is követte. V. Vilmos kormányzó (Friso unokája) vagyona jelentős részét műkincsek (képek, szobrok) vásárlására költötte. Óriási összeget költött például a Govaert van Slingelandt-gyűjtemény megszerzésére, s olyan vetélytársak elől sikerült elhalásznia, mint például II. Katalin orosz cárnő, illetve a francia külügyminiszter, de Choiseul herceg). Az Orániai-dinasztia festményei, szobrai egy időre mégis francia tulajdonba kerültek a napóleoni háborúk idején, s a Louvre-ba szállították őket. Csak 1815-ben kerültek vissza, hosszas diplomáciai csatározásokat követően. 1822-ben került ide Vermeer híres képe, a Delft látképe, s 1828-ban került falára Rembrandt Anatómiai leckéje. 1903-ban egy gazdag arisztokrata végakarata nyomán lett a gyűjtemény része Vermeer Ifjú leány turbánnal c. képe, Bredius művészettörténész pedig hét Rembrandtot hagyott végrendeletében a Mauritshuisra. 1968-ban került a képtárba Frans Hals Nevető gyermeke és 1957-ben vették meg Rubens, a Szűz mennybevitele c. képét. A Rembrandt képek sorából kiemelkednek az önarcképek, amelyeken még a magabiztos, a siker mámorában élő ifjú mestert látjuk, mint az 1634 táján festett önarcképen, ahol tiszti egyenruhában, forgós kalapban díszeleg, de érezhetően maskarának tekinti az egészet… Teljesen más a halála esztendejében festett kép, a turbános önarckép. Ekkor már minden szerettét eltemette, már Titus fiát is a temetőbe kísérte. Szomorú tekintet, nehezek a vonások, kétségbeesésnek még sincs nyoma, csak elszántság látszik minden baj és vész vállalására.

A Mauritshuisból távozóban a Plein-re ér a turista. Arra a nagy térre, amelynek közepén Hallgatag Vilmos Royer által 1848-ban bronzban megmintázott szobra áll.  A teret minisztériumi épületek veszik körül. A külügyminisztérium palotája például valaha Amszterdam követeinek szálláshelyéül szolgált.

A közelben lévő négyszögletes kis tó a Hofvijver. Régi patríciusházak és évszázados paloták veszik körül a tavat, amelynek felszínén hattyúk úszkálnak. E büszke madarakat megtaláljuk Hága címerében is.

A Korte Vijverbergen találjuk az 1636-ben a Szent Sebestyén íjásztársaság székházaként épült palotát, a Doelent, amely ma országos művészeti központ. A Lange Vijverbergről szép a rálátás a városra: a házak tornyai és a háztetők kontúrjai festői módon rajzolódnak ki a tó fölött. Az ódon épületekben követségek találhatók.

A Lange Vijverberg 14. szám alatt található a Kostuum Museum, amely – nevéből is láthatóan – a ruházkodás múltját mutatja be a 18. század közepétől napjainkig. Cruys Voorbergh holland színész alapította a múzeumok, hogy az utókor elé tárja, miképpen öltözködtek hazájának polgárai és hölgyei a különböző korokban. Az egyes termekben a bútorzat is igazodik az adott kor ízléséhez, csak úgy, mint a használati tárgyak, ékszerek, szobadíszek. Külön értéke a múzeumnak egy 1900-as években készített babaház, ami a 18. századtól kezdve nemcsak divatos gyermekjáték volt Hollandiában, hanem a felnőtteknek is örömet okozott. Az arisztokrácia és a nagypolgárság otthonainak tökéletes, kicsinyített másai készültek el a babaházak formájában. Semmi sem hiányzott belőlük, sem a bútorzat, sem a konyhai eszközök, sem könyvek, sem ruhadarabok a szekrényből. E babaházak felbecsülhetetlen értékét az aprólékos, művészi munka adta, azon túl, hogy drága fából vagy elefántcsontból faragták ki őket.

A környék telis-tele van régi, elegáns épületekkel. A Kneuterdijk 8. sz. ház volt valaha Johan de Witté, ugyan ebben az utcában a 22. szám alatt áll a pénzügyminisztérium, s végül a névadó Kneuterdijk-palota, amely a 13. században épült. A Királyi Színház a Korte Voorhout-on az egykori Nassau-Weilburg-palotában működik, szép, félhold alakú homlokzatát 1765-ben Pietr de Swart építette.

A Prinsessegrachton a csatornára néző, fehér kövekből és vöröstéglából épült házak és óriási ablakaik láttán az idegen maga is észreveszi a holland sajátosságot: a holland családok a földszinti, félemeleti ablakokon át szabad betekintést engednek az utcán haladóknak, nem zárkóznak redőnyök és spaletták mögé. Mindenki sokat ad arra, hogy szép legyen a szalonja, meleg fényt árasszanak az állólámpák, csillárok, kintről nézve is mutassanak a bútorok. A Prinsessegrachton található a Képzőművészeti Akadémia. Reprodukciógyűjteménye az emberi kultúra minden híres szobrát, monumentális művészi alkotását bemutatja. Ugyan ebben az utcában található a Meerman-Westreenen Múzeum, azaz a könyvmúzeum. Johan Meerman a 19. század elején a tudományos és képzőművészeti gyűjtemények igazgatója volt, maga is műgyűjtő, akinek könyvtára felbecsülhetetlen értéket képviselt. Halál után mindenét elárverezték, a hagyaték nagy részét van Westreenen báró felvásárolta és a holland államra hagyta azzal a kikötéssel, hogy múzeumot rendezzenek be a gyűjteménytől, amelynek az igazgatója a királyi könyvtár mindenkori direktora legyen. A múzeum céljaira hagyományozta a Prinsessegrachton lévő palotáját is. Ennek termeiben állnak ma az egyiptomi papiruszok, középkori kódexek, ősnyomtatványok, több száz éves bibliák.

A Koninklijke Biblioteek, azaz a Királyi Könyvtár a Lange Voorhout 34. sz. alatt áll, gazdag múltú, impozáns palota, amely számos érdekes ritkaságot tartalmazó könyvtárgyűjteménynek ad otthont. Az építő Daniel Marot, aki a protestánsok üldöztetése idején Hágába menekült Franciaországból. Ő honosította meg Németalföldön a XVI. Lajos korának építészeti stílusát. III. Vilmos szolgálatába szegődve követte őt Angliába is, amikor az megszerezte az angol trónt. Eredetileg egy gazdag francia hölgy megrendelésére épült, később magas állami vendégek elszállásolására szolgált, a 19. század közepén a holland uralkodóház tagjai lakták, míg végül könyvtárnak rendezték be. A könyvtárban őrzik, többek között, azt a Bibliát, amelyet 1689-ben angol királlyá koronázása alkalmából kapott ajándékba III. Vilmos. A Biblián a szerencsétlen véget ért Stuart Mária kézjegye is felfedezhető.

Hága egyik legrégebbi temploma a Kloosterkert, a Lange Voorhout és a Pakstraat sarkán található. 1400 táján alapította itt Margaretha van Kleef a domonkosrendiek kolostorát. A Lange Voorhout egyébként minden csütörtökön régiségek, kuriózumok piacává változik át, májusban a geránium piacát rendezik meg, júniusban pedig itt tartják a Haagsche Paardendagen-t, azaz a hágai Lovasnapokat.

A Prinse-Gracht az egykori csatorna helyén húzódik, fő nevezetessége a Bredius Múzeum, amelyet a Mauritshuis volt igazgatója, Abraham Bredius művészettörténész egykori otthonában rendeztek be. Itt Hága város tulajdonában lévő műkincsekből álló gyűjteményt tekinthetünk meg. Különösen gazdag a Rembrandt-rajzkollekció. Innen nem messze található a domus Spinoza. A filozófus ebben a házban élte le életének utolsó pár évét. Képek mutatják be életét, látni itt leveleit, s a rá vonatkozó dokumentumokat.

Javastraatról találunk el a Mesdag Múzeumhoz. Hendrijk Willem Mesdag festőművész otthonából lett a múzeum, különös körképe, a Panorama Mesdag, a főváros sajátos látványossága. (a tengert Mesdag festette meg, a falut a felesége, aki szintén festő volt. Még két festő dolgozott a képen: Bock a dűnéket, Breitner a katonákat ábrázolta. A Mesdag panoráma négy hónap alatt készült.) A 19. század végi gazdag polgárház érdekességét az adja, hogy falai között szinte megállt az idő. Mesdag végakarata volt, hogy csak akkor hagyja az államra otthonát és műgyűjteményét, hogy ha a képeket, szobrokat érintetlenül hagyják, azokból sem el nem vesznek, sem hozzá nem tesznek. Így aztán egy művész (pontosabban egy művész házaspár) ízlését, egy adott kor értékítéletét ismerhetjük meg. A bankárból lett festő 35 éves korában kezdett el festeni, témául főként a tengert választotta.

Hágában ezen túl még található Postmuseum, valamint Királyi Éremgyűjtemény a numizmatika rajongói számára. A gyűjtemény alapját Bonaparte Lajos teremtette meg a korábbi helytartók kollekcióinak egybegyűjtésével. Ezt gyarapították később magángyűjtők. Van itt Cserkészmúzeum is. A korábbi Királyi palota (Koninklijk Paleis) a Hoge Wal és a Mauritskade kereszteződésében áll. A 16. század elején épült. A palota előtt található a holland történelem nagy alakjának, Hallgatag Vilmosnak a szobra. Falai között ma a holland társadalomtudományi intézet működik.

A Mesdag Múzeum közelében található Hága világhírű épülete a Békepalota, a Vredepaleis. Az előtte lévő teret Carnegiepleinnek hívják Andrew Carnegie amerikai milliomos után, aki 1903-ban másfél millió dollárt adományozott a holland kormánynak, hogy a nemzetközi döntőbíróság befogadására méltó palotát építsenek. (Németalföldnek a 17. század eleje óta nagy a tekintélye a nemzetközi jogban, hiszen akkor élt és munkálkodott Hugo Grotius, a kor legnagyobb jogásza). A békepalota alapkövét 1907 nyarán helyezték el, 1913-ra készült el. 1922-ben az állandó nemzetközi bíróság székhelye lett. 1946-ban az ENSZ legfőbb bírói szerve, a Nemzetközi Bíróság lépett ennek helyébe. Az épület turisták számára is látogatható. A belső tér dekorálásához számos nemzet is hozzájárult. Magyarország ajándékával, melyet az Országos Magyar Iparművészeti Társulat pályáztatását követően választotta ki egy zsűri. Az eredmény a földszinten található nagyméretű barna majolika díszedény, amelyet négy oroszlán tart. Az edényen látható a magyar címer is. Az épületben az egyik legszebb helyiség az un. japán terem, melynek falait sok négyzetméter selyem goblein borítja. Az emberiség fejlődését ábrázoló színes üvegablakot Nagy Britannia ajándékozta. A tárgyalókban a székek támláján az eljárásra jogosult bírók országainak címere található. A palotát körülvevő kert rácsozatát Németország, a bronzkaput Belgium, a lépcső márványát Olaszország, a szőnyeget a török szultán, a gobleineket Franciaország, az ezüst tintatartót Spanyolország ajándékozta, és még sorolhatnánk a nemzetek ajándékait.

A Békepalota közelében található az a liget, amely valaha Hágát és Scheveningent elválasztotta, amely mára már összezsugorodott, hiszen villanegyedek számára alakítottak ki rajta telkeket.

A Sint-Hubertuspark mellett van Hága további idegenforgalmi attrakciója a Madurodam, a liliputi város.  Nevében egy fiatal holland diák emlékét őrzi, aki részt vett a Hitler-ellenes németalföldi ellenállási mozgalomban, majd Hitler egyik koncentrációs táborában lelte halálát. Itt a holland városok kicsinyített mását lehet látni az 1952-ben alapított, azóta évről évre gyarapodó Madurodamban: ősi paloták láthatóak polgárházak mellett, amely az egymást követő korszakstílusok jellemzőit tárják fel a látogató előtt. Madurodamban minden mozog, élet van a miniatűr városban, járnak a parányi villamosok, a csatornákon hajók, fények a világítótornyokon. Este még érdekesebb, hiszen az igazi vendéglők teraszáról letekintve olyan, mintha néhány száz méter magasban repülne egy város felett.

A modern holland építészet egyik kiemelkedő alkotás a miniváros közelében. A Congresgebouw, amely 1964-ben épült, és egy igazi óriási koncert- és kongresszusi központ. Ennek szomszédságában áll a holland főváros legnagyobb múzeuma, a Gemeentemuseum (Városi Múzeum). Ennek földszintjén porcelán kiállításokat látunk, olasz majolikákkal, fajanszokkal, még a középkorból.  Aztán a világhírű delfti porcelánok következnek. Majd egy amszterdami patríciusház miniatűr mása, egy 17-18. századi babaház. Sok gyönyörű bútort is láthatunk itt, ami annak az eredménye, hogy minden régi ház lebontásakor, minden ősi családi otthon felszámolásakor a múzeum képviselői vásárlóként megjelentek. A múzeum képzőművészeti gyűjteményét az 1820-as évektől napjainkig öleli fel a festészetet, különösen a modern irányzatokat. A modern magyar művészek képeit is felfedezhetjük itt, például Moholy-Nagyéit is. A múzeum érdekessége a zenetörténeti gyűjtemény is, ahol 16-17. századi hangszereket is találunk, olasz lantok, hegedűk, violák és csembalók társaságában, de vannak itt a 19. századból származó zsiráf és piramis formájú zongorák, amik persze a kor túlkapásai voltak, de mindenesetre szó szerint kiemelkednek a többi instrumentum közül. A zenetörténeti rész másik fele az egzotikus népek és tájak különös hangszereivel ismerteti meg az ide látogatót: az indiai sarangival, sitarral, afrikai dobokkal, az óceániai szigetvilág livikájával. Természetesen a múzeum foglalkozik Hága történetének tárgyi és művészi emlékeivel is, a 16. századtól napjainkig. A céhek emlékei éppen úgy nem maradnak ki, mint a várost a különböző korokban bemutató festmények, vagy a helyi kormányzók, városatyák, politikai nagyságok portréjai.

A hágai városligetben található a Huis den Bosch (a Ligeti ház), amely a holland uralkodó magas rangú külföldi vendégeinek elszállásolására szolgál. Csak augusztus hónapban teheti be a lábát az egyszerű ember. Az épület 1647-ben épült Frigyes-Henrik orániai herceg özvegye számára, amelyet később kibővítettek. 1899-ben ennek a palotának az un. Orániai termében gyűlt össze az első hágai békekonferencia.

A híres tengeri fürdőhely, Scheveningen annyira egybeépült már Hágával, hogy helyi tömegközlekedéssel is kijutunk (villamoson). A holland festők, főként a hágai iskola tagjainak kedvelt tanyája volt Scheveningen: a part örökké ismétlődő, mégis változatos témát kínált, a nap, a pára, a felhők mindig más-más megvilágításba helyezték a természeti környezetet. A 19. század végéig nem is volt más Scheveningen, csak egy halászfalu, amelynek neve már 1280-ban felbukkan egy krónikában. Az ősidők óta településként ismert falut a századok során időről időre megemlítik a krónikák, főként valamely természeti katasztrófa idején, amikor a tenger elborítja, s újjá kell építeni. A régi halászhagyományokból mára már szinte semmi nem maradt, kivéve azt a pünkösdi néphagyományt, amely a heringhalászat kezdeteire emlékezik vissza. Ilyenkor a parti sétány telis-tele van emberekkel, a tengeren pedig zászlódíszben sorakoznak fel a hajók. Hasonlóan színpompás esemény a júliusi nagy regatta.

Scheveningenben a Strandweg tele van tengerre néző szállodákkal, üzletekkel, s számos kaszinót is találunk a közepén. A Strandweg közepéről nyúlik be a tengerbe a „pier”, azaz a sétánymóló, amelynek a végén három kis szigetforma várja a látogatókat. Az egyiken egy kilátótoronyból gyönyörködhetünk a szép panorámában, a másikon egy étterem, a harmadikon pedig egy játékterem található. Két emlékmű is található a Strandwegen, az egyik egy első világháborús, a másik pedig 1865-ben készült I. Vilmos 1813-as holland földre lépésének emlékére. I. Vilmos ekkor Hollandia függetlenségéért szállt partra Napóleon ellen, valamint azért, hogy megszerezze magának a holland trónt. Az obeliszk persze eltörpül a 30 méteres világítótorony mellett. Scheveningben Aquariumot is találunk, no meg a Magyar Nagykövetséget is a Hogeweg 14. szám alatt, s itt van a konzulátus is valamint a kereskedelmi kirendeltség.

Rotterdam

 

Rotterdam nem véletlenül a hollandok büszkesége: Európa legnagyobb és a világ egyik legnagyobb kikötője található itt, és a város szinte a semmiből épült újjá a második világháború pusztítása után. Az ország második legnagyobb városa, több mint hatszázezer fő lakosával. A holland szorgalom, tehetség, akarat és kitartás jelképe. Kikötője 1872-ban vált nemzetközi kikötővé, amikor megépült a Nieuwe Waterweg. Száz évvel később már 32 000 tengerjáró és mintegy 300 000 uszály fordult meg a rakpartok előtt, az óriási hűtőházak és raktárak pedig több millió tonnányi árut fogadtak be, s több százmillió terhet raktak ki a hajókról a partra. 2004-ig a világ legforgalmasabb kikötőjének számított, amikor is Shanghai átvette a „vezetést”.

A város a nevét a Rotte patakról kapta (azaz eredetileg Rotta, amely a Rot (sár, iszap) és az a (víz) szóból eredeztethetően sárosvíz vagy iszapos vízjelentést hordozta), melynek partján valaha egy kis gát (dam) emelkedett a rendszeres áradások megelőzése végett, amelyet 1270-ben építettek, s agát tövében kis halászfalu nőtt ki. Hét évszázad alatt alakult ki a mai világváros, amely 1340-ben kapott városi rangot. A 15. század végéig szinte nincs is említésre méltó, nagyobb Rotterdamhoz köthető esemény. Ezt követően viszont megélénkül a kis város: 1469-ben születik meg a város legnagyobb fia, Rotterdami Erasmus, 1489-ben Habsburg Miksa veszi be a Rotterdamot ostrommal, 1572-ben pedig a spanyoloké lesz a part menti város. A délről jövő hódítók kegyetlenek, de a város lakói számára a legfájdalmasabb az, hogy a spanyolok lezárják a Maas folyót a hajóforgalom elől, így a város fejlődése megreked. Újabb lendületet csak 1600 után vesz a fejlődés, s a Rajna torkolata lévén Rotterdam lesz a német Ruhr-vidék tengeri kapuja. A város vezetőinek már a 17. századtól kezdve állandó gondjuk a kikötő bővítése, s a belső viszi utak rendben tartása, kotrása. 1870 és 1940 között több mint húsz kikötőmedence épül, közülük a Waalhaven a világ legnagyobb mesterséges medencéje. A második világháborút közvetlenül megelőző időkben már 12 000 gőzös horgonyzott évente Rotterdamban. Érthető, hogy a németek miért akarták rátenni a kezüket minél előbb. Az 1940. május 14-i légitámadás során a stukák bombái teljesen elpusztítják az óvárost, a körülötte lévő negyedekkel pedig a tűzvész végez. 250 hektáron lőtték rommá a várost, amelyen szinte minden műemlék is elpusztult: a delfti kapu, a régi zsinagóga, a római kori templom s a Kelet-Indiai Társaság székháza. Később a szövetségesek sorozatos légitámadásai tovább pusztítottak az immár német kézen lévő kikötővárosban. 1944-ben végül – a reményvesztett német hadsereg – a szövetségesek előrenyomulása láttán felrobbantják a kikötőberendezéseket. Rotterdam azonban másfél évtized alatt újjáépült, s ma emlékművek utalnak a temérdek szenvedésre s az építőmunka sikerére. Rotterdam látnivalói két pont köré koncentrálódnak: a vasúti pályaudvar s a kikötő között, amelyek közül természetesen a kikötő számít a legnagyobb és leglenyűgözőbb látványosságnak.

Belvárosi séta

A rotterdami városnéző séta kiinduló pontja az állomás. Már itt feltűnő, hogy a város középületeit vagy a magáncégek székházait domborművek, szobrok, mozaikok díszítik, így a város a modern művészetek szabadtéri múzeumának is tekinthető. A pályaudvar épületén például egy domborművet látunk, amelyen vonatra szálló, illetve megérkezvén villamos felé tartó családokat ábrázolnak. A csarnokban Umberto Mastroianni 1957-ben készült műve, A búcsúzás című műve található.

Az állomástól nyugatra található a forgalmas Weena-n a Groothandelsgebouw, amely 1952-ben Európa legmodernebb építményének számított: a nagykereskedők háza hozzávetőleg 6000 ember munkahelye, irodák és bemutatótermek váltakoznak, raktárak, üzletek, éttermek és kávéházak váltják egymást. Egy másik modern épület a Bouw-centrum, az építési központ, az építőipar dokumentációs és tájékoztató intézete. Henry Moore 1955-ben készített téglamotívumos dombormű-kompozíciója is itt található, s az állomás előtti Hofplein-t a Hilton szálló uralja. A Weena végén jobbra a Coolsingel vezet a Városházához, a Stadhuishoz. Ez flamand reneszánsz stílusban épült 1914 és 1920 között, több ezer cölöpre. Elegáns tanácstermét Marius Richter falfestményei díszítenek. A városháza előtt Johan van Oldenbarnevelt szobra áll, aki Rotterdam tanácsosa volt, s a holland történelem neves alakja.  A Coolsingel és környéke a képzőművészeti látnivalókról is nevezetes. Itt van például a Gabo-konstrukció, amit rotterdamiak csak úgy neveznek, hogy „az az izé…” Egyébként Naum Gabo 1957-ben fabrikálta a konstruktivizmus nevében, ezt az óriás sárgaréz művet. A Városháza előtti téren áll a háború áldozatainak szentelt emlékmű, melyet Mari Andriessen készített. De találkozhatunk kevésbé emelkedett szellemű alkotással is, mint például a hollandi átlagpolgár másával, „Jakab úrral”. L.O. Wenckebach 1959-ben készítette ezt a békésen elbámészkodó, némi iróniát hordozó hollandit.

A Városházával szemben két modern palota áll, melyeknek nevei: Erasmushuis és Holbeinhuis. Mindkettőben elegáns étterem működik. A Holbeinhuis falán az un. Erasmus-mozaik modern eszközökkel igyekszik kifejezni milyen szálak kötik össze Rotterdamot Basel városával, Erasmus halálának helyével. A háttérben a Rajna jelképes ábrázolása, az előtérben pedig Erasmus látható az ifjabb Holbein által készített portré alapján.

A Coolsingel utcán a Blaak és a Schiedamsedijk sarkánál látható Ossip Zadkine világhírű szoborműve: A darabokra tépett város. Ott áll, ahol a város szíve találkozik a kikötővel. A szobor sodró erejű: a lerogyó férfi szíve helyén csak egy űr tátong, hiszen a háborús pusztítás megsemmisítette azt; a férfialak hatalmas keze szinte a felhőbe markol.

A szobor közelében van a Tőzsde a Beurs (tőzsde)-téren. Környékén áruházak sora található, s az üzleti negyed, a Lijnbaan is, amely a maga nemében is ritka építészeti egység. 1953-ban épült, s egy sok évszázaddal korábbi kötélverőműhely nevét őrzi. Itt is találhatóak érdekes szobrok. A Tőzsde épülete mögött pedig a Kruisplein található. Nevezetessége H. van Lith emlékműve, amely Rotterdam lakóinak legyőzhetetlen ellenállását jelképezi: egyszerűen és komoran szimbolizálva a város népének küzdelmét a német megszállók ellen.

A Doelen zene- és kongresszusi palota a világhírű rotterdami filharmonikusoknak ad otthont. Tervezői a „világ legszebb termét” akarták megépíteni a rendelkezésükre bocsátott 30 millió holland forintból. Az 1966-ra elkészült épületben 2200 személyes hangversenyterem található tökéletes akusztikával. Földalatti garázsa 850 autónak képes parkolóhelyet adni.

Mivel az 1940-es légi támadás során ez a városrész szenvedte el a legnagyobb pusztítást, itt nagyon kevés régi épületet és műemléket találunk. Kiégett a Szt. Lőrinc-templom is (Sint Laurenskerk), amelyet azóta már helyreállítottak. A templom előtti téren Erasmus szobra áll. A korábban Grote Kerknek is nevezett templomot a 16. század közepén emelték annak a gátnak a tövében, amely akkoriban a Rotte patak torkolatát védte. Belsejében fából készült szép mennyezet és a szentély kovácsoltvas rácsa figyelemre méltó. A templomnak híres az orgonája, melyen havonta háromszor-négyszer orgonisták koncerteznek.  Számos síremlék is itt található: főképp Rotterdam leghíresebb hajósaié (Witte de With, kortenaer és van Brakel sírjai például).

A tőzsdepalota előtti tértől elindulva jutunk el a város Történeti Múzeumához, amely a Schielandshuisban kapott helyett. Alagsorában egy régi fogadó mása található, ahol ki is szolgálják az ide látogató turistákat. A földszinti termek 17-18. századi bútorokból, szőnyegekből, portrékból egy-egy kor hangulatát próbálják felidézni. A gátak és zsilipek felügyelőségének tanácstermében korabeli térképek, vízmérnöki rajzok láthatók, az emeleti részen pedig a város történetét mutatják be az ásatások és építkezések közben talált leleteken keresztül. A város fejlődését érmék, korabeli festmények és makettek mutatják be, valamint hajók kicsinyített változatai.

Rotterdam leghíresebb múzeuma azonban nem a Történeti, hanem a Boymans-van Beuningen Museum, amely körülbelül félúton található a vasútállomás és az Euromast között. A múzeum hosszú nevének az az oka, hogy két kegyes adományozó emlékét örökíti meg. Boymans a híres utrechti műgyűjtő 1847-es halálakor hagyta 1200 festményből álló gyűjteményét Rotterdam városára, Van Beuningen gyűjteménye pedig 1958-ban került a múzeum birtokába Bosch, Rubens és Rembrandt képekkel együtt. Az 1935-ben épült múzeumi palota a művészettörténet sok évszázadát képviselő alkotásoknak ad teret, így például a festészetben a primitívektől egészen az op art és pop art művekig. Gazdag rajzgyűjteménye van Van Excktől Van Goghig. A látogatót a múzeum előcsarnokában szép szobrok fogadják, így Rodin egy vázlata, Ossip Zadkine bronzmakettje, amely A darabokra tépett város másolata. Az első teremben találkozhatunk Hieronymus Bosch Kánai mennyegzőjével, Tékozló fiújával vagy Krisztus Pilátus előtt című művével. De a múzeum őrzi az idősebb Brugel Bábel tornya című, rendkívüli részletességgel alkotását (több mint 7000 emberalakot számláltak meg a művészettörténészek a képen), Dürer Szent családját, Jan van Eyck Három Mária a szent sírnál című munkáját, s Rubens és Rembrandt számos festményét, így A három kereszt címűt (Rubens) vagy Rembrandt Titus fiát írás vagy rajzolás közben megörökítő csodálatos portréját. A flamand és németalföldi holland művészek mindegyikétől található itt kép, de olasz, francia, mesterek valamint a francia impresszionisták is képviseltetik magukat. A képtáron kívül értékes még a múzeum kerámia- és üveggyűjteménye is, de vannak darabok az ezüst ötvösművészet remekeitől, csipke és ónból készült dísztárgyak és bútorok is megtekinthetők itt.

A múzeum közelében található a Tengerészeti Múzeum (Maritiem Museum „Prins Hendrik”), ahol közel 700 hajómodell tekinthető meg. Megtalálható az 1662-ben készült Zeelandia modellje, amely Eversten tengernagy híres zászlóshajója volt. Eredetiben csak egyes hajórészleteket, díszítő elemeket, felszerelési tárgyakat láthat a látogató. De megcsodálható itt egy négyszáz éves térkép is, amelyet feltehetően Mercator vagy Peter Plancius készített.

A közeli Euromast árnyékában játszóterek, apró medencék váltakoznak a Het Parkban, de megtaláljuk itt a norvég matrózok templomát vagy Vilma királynő emlékművét is. A közeli rakparton pedig a Yacht Club egykori épületében a híres Néprajzi Múzeum várja a látogatókat, ahol csak Európa nincs képviselve, minden más nép, közöttük távoli népek mindennapjainak, múltjának és művészetének bemutatására vállalkozott a múzeum. Rotterdam, mint kikötőváros, elhivatottságot érez a távoli népek bemutatására, hiszen, a holland hajók már sok évszázada eljutottak a Távol-Keletre és Amerikába, Afrikába vagy Óceániába. Találhatók itt tibeti és nepáli vallásos festmények, valamint kínai szobrok. Az indonéziai gyűjtemény a leggazdagabb: a batik és az ikat eljárással készített anyagok mellett megismerkedhetünk az eljárások titkaival is. M. H. P. C. Haan, holland Afrika-kutató szaharai gyűjtése a sivatag őstörténetét mutatja be.

Az Új-Maas partján felfelé haladva egy kis szigetet találunk. Ez egy mesterséges sziget, amit mintegy száz éve köt össze a Vilmos-híd a várossal, mellette pedig egy vasúti híd fut, amelyen gyalogos és kerékpáros forgalom is halad. A sziget neve Noordereiland, s dél felé a Királynő-híd köti össze a másik nagyobb, és természetesen kialakult szigettel a Feijenoorddal, amely ipartelepek egész sorát foglalja magában. A Konninginneburg (Királynő-híd) forgóhíd, hogy megkönnyítse a hajók áthaladását.

Az Euromast a Het-Park és a kikötő határvonalánál emelkedik. A 179 méter magas kilátótoronyból teljes városi körpanoráma élvezhető.  A torony a Maas-alagút északi végénél magasodik 1960 óta. Az Euromast elnevezés jelentése „európai árboc”, s azért ezt választották a névadók, mert a mast szó számos nyelven jelenti szinte változatlan formában azt, hogy árboc. Gyorslifttel tudunk felmenni a körpanorámás, üvegablakú tetőre, ahol étterem működik. Hozzávetőlegesen harminc méteres az a „parancsnoki híd”, amin a látogatót fogadja. Innen Rotterdam kikötőjére is rálátunk többek között, valamint a Willemspleinre a Parkhavenre és a Maashavenre. 

A kikötő kétségkívül a város legérdekesebb látnivalója, ám igazi áttekintést csak hajókirándulásokon kaphat az érdeklődő, mivel a szárazföldi utakat sokszor raktárak zárják el. Viszont a Willemspleintől a főidényben igen sűrűn járnak a hajók, s egy-egy hajóút másfél óráig tart.

1870-ben készült el a Nieuwe Waterweg, az Új viziút, amelyen hét percenként halad át egy hajó zsilipek nélkül, akadálytalanul, a tenger és a kikötő között. A hajóforgalmat radarállomások irányítják. A kikötő folyamatosan bővül, jelenleg a világ 20 legnagyobb kikötője közül a rotterdami a 4. helyen áll. A kikötő a város tulajdonában van, s bérbe adják különböző hajótársaságoknak, szállítócégeknek és export-import vállalatoknak.

1958-ban kezdték el az Europort építését, amely a kétszázezer tonnásnál nagyobb vízkiszorítású hajóóriások kikötésére is alkalmas, s összeköti a kikötőt a Meuse folyóval és a Rajnával, s így Rotterdam összeköttetésben áll a németországi Ruhr-vidékkel, Svájccal, Belgiummal és Franciaországgal, sőt a Rajna-Scheldt csatorna által még Antwerpen kikötőjével is. Ehhez még hozzájárul, hogy Rotterdamot az A15-ös számú autópálya valamint a vasúti hálózat is összeköti Németországgal. 2007-ben fejezték be a Betuweroute elnevezésű vasúti vonalat, amely egy újabb összeköttetést tesz lehetővé a Ruhr vidékkel. Ezen felül Rotterdamot éjszakai kompjárat köti össze az angliai Hull városával, ami szintén az Europortból indul.

A kikötő környékén gyárak, olajfinomítók és tartályok is láthatók. A kikötő kőolajforgalma jelentős, a kőolaj többségét a helyszínen finomítják és dolgozzák fel. A Maas-folyó déli partján a hajógyárak láthatók. Ez Europoort ipari komplexumaiban kohók, vegyi gyárak és olajfinomítók is találhatók. Rotterdam tengeri utasforgalma is jelentős, a világ 300 kikötőjével van menetrendszerű összeköttetése. A Maas medre alatt egy óriási forgalmat lebonyolító alagút is épült 1937 és 1942 között. Az 1800 méter hosszú alagút 550 métere húzódik a meder alatt, s külön alagút rész szolgál a kerékpárosok és a gyalogosok számára. A Maas két partját vasúti, közúti, továbbá a metró hídja is összeköti.

A városközpontba visszatérvén a Börze térnél kelet-nyugati irányban az egész belvárost átszeli a Binnenweg és a Nieuwe Binnenweg. Innen jutunk el a város egyik leghangulatosabb részébe, a Delfshavenba. Korábban külön kis település volt, amelynek írásos nyomai már 1389-ben megjelentek, amikor a települést várossá nyilvánították s az 1800-as évek végén csatolták Rotterdamhoz. Régi hangulatot idéz galamdúchoz hasonló homlokzatú házaival, szűk utcáival, amelyeket persze a háború után építettek újjá, hiszen a bombázások itt is mindent a földig romboltak. A városnegyed főterén áll Piet Heijn admirális szobra, a holland kalózé, aki a spanyol gályák feltartóztatásával és kirablásával vált nemzeti legendává és hőssé. Alakjával más holland városokban is találkozhatunk.

Delfshaven történelmi nevezetessége, hogy az amerikai „zarándok atyák” innen indultak 1620. július 22-én az Újvilág felé. Előbb Leidenben gyülekeztek, majd az angliai Southampton kikötőjében szálltak át a Mayflowerre többi hittestvérükkel együtt. A Gabonahordók házában egy múzeum gyűjti össze Delfshaven múltjának tárgyi emlékei között az Új Angliát, és Új-Amszterdamot (mai New York) megalapító „atyák” képeit, a róluk szóló feljegyzéseket, használati tárgyaikat. Emellett az ónfeldolgozásról is található itt tárlat.

A pályaudvar közelében található az állatkert, annak szomszédságában a holland sport nemzeti hősnőjének szobra áll, melynek címe: Az atlétanő. A legendás „repülő holland asszony”, Fanny Blankers-Koen ,a kétgyermekes családanya már nem is volt fiatal, 30 éves, amikor a londoni olimpián négy aranyérmet is nyert. Ráadásul az egyik versenyszámban, a gátfutásban, a startnál bennragadt, s az ötödik gátat le is verte, mégis centiméterekkel előbb ért célba, mint versenytársai.

Az állatkert mellett vezet ki az út a repülőtérre, ahol a város és a kikötő feletti sétarepülésre is be lehet fizetni. Sétahajózásra és vízi kirándulásokra is sok alkalom kínálkozik Rotterdamban. A hajók a Willemspleintől indulnak. Van olyan vízi túra is, amely „hét folyón” halad végig 8-9 óra alatt.

A városban fellelhetők műemlékvédelem alatt álló szélmalmok is. A legrégebbi a Prinsenmolen, vagy más néven a hercegi malom, amely még 1648-ban épült, s azóta is ott áll a Bergseplas és a Voorplas között. A Delftwegen álló De Hoopnak építési dátuma 1712, a Kromme Zandwegen látható De Zandweg nevű malomnak pedig 1723. A város keleti részén, a Kralingse Bos-on található kis tavak a vízi sport kedvelőinek paradicsoma. Egy másik zöld terület a város északi részén fekvő Plaswijek-park kilátótornyával és gyermekparadicsomnak is beillő játszótérrel, kis állatkerttel szintén a kikapcsolódni vágyok számára lett létesítve.

Rotterdam legalacsonyabban fekvő része a Hillegersberg-negyed. Nevét Szent Hildagondára lehet visszavezetni, aki a legenda szerint „a köténye sarkában” hordott össze földet, hogy mestersége dombot emeljen, s arra kápolnát építsen. Az ilyen mesterséges magaslat holland neve terp. Régen a tengerárnak kitett, alacsonyan fekvő területeken a házépítést a terp kialakítása előzte meg. Egy kis magaslaton ma is áll egy Hildagonda nevét viselő kápolna 1426-ból, ami az természeti erők és a háborúk pusztításai ellenére is megmaradt.

Delft

Hága és Rotterdam között, Dél-Hollandiában terül el a fajansz fővárosa, ám a fővároshoz közelebb esik. Közel százezren lakják. Neve először 989-ben bukkan fel egy krónikában. Száz évvel később Lotharingiai Gottfried várat épít a mai városháza helyén. Már ekkor elkezdenek csatornákat ásni, hogy olcsó vízi úton szállítsák Delft piacára a környék termékeit. 1246-ban kap városi rangot. A 14. századtól kezdve sört is főznek, mázas cserepet égetnek, vásznat szőnek a városban. A 17. századra Hollandia harmadik legfontosabb városává válik, s egy ideig itt van a központja a Kelet- és a Nyugat-Indiai Társaságnak. A 19. században újabb lendületet kap a város fejlődése, műegyetem nyílik, kutatóintézeteket alapítanak, s a cserép-, majolika-, és porcelángyártás mellé a kohászat is felsorakozik.

A város történelme fordulatos. 1536-ban szinte teljesen leégett, 1654-ben egy lőporraktár robbant fel, melynek következtében számos ház és templom megrongálódott, körülbelül százan meghaltak és több ezren sebesültek meg. Hozzávetőlegesen 30 tonna puskapor szállt a levegőbe Doelenkwartier kerületben. A szerencsétlenségben a szerencse az volt, hogy sok delfti polgár éppen a hágai vásáron vagy a schiedami piacon voltak, amikor berobbant a raktár. 1584-ben a delfti Pronsenhofon ölték meg Orániai Vilmost, a Hallgatag Herceget, akit az Újtemplomban temettek el, mivel a család temetkezési helye Bredában éppen spanyol uralom alatt volt. Így viszont hagyományt teremtettek annak, hogy az Orániai-ház többi tagja is ide temetkezzen. Orániai Vilmost Balthasar Gérard ölte meg, aki álnéven és egy francia hugenotta fiának kiadva magát férkőzött Vilmos közelébe. 1632-ben itt született a németalföldi festészet egyik legnagyobb alakja Jan van der Meer, akit a művészettörténet Jan Vermeer van Delft néven ismer. A város szülötte Hugo Grotius is, aki a nemzetközi jog megalapítója vagy Leeuwenhoek, a mikroszkóp feltalálója.

A kerámiájáról is híres városban a 17. században indult fellendülésnek az 1680-től 1740-ig virágkorát élő porcelán ipar. A tányérok, tálak, díszedények és szobrok mellett, japán mintára bútorokat, madárkalitkákat és hegedűtokokat is gyártottak. A város porcelániparának köszönhetően érhette el, hogy a Holland Kelet-Indiai Társaság hajói a delfti kikötőből induljanak útnak.

A delfti fajanszgyártás történetében három nagyobb korszakot különítünk el. A 17. század közepéig tartott az első, amikor is a kék alapra gazdagon, kék színnel vitték fel a figuratív ábrákat. Főként csataképeket vagy zsáner-jelenetet festettek. A második korszakban a kelet-ázsiai hatás az erős. A Távol-Keletről behozott finom és ritka porcelántárgyak álltak mintául, de nem álltak meg a leutánzásnál, hanem a maguk művészetéből és ügyességéből is hozzátettek. A harmadik korszak kezdete a 18. század elejére tehető, amikor olyan sokoldalú lett a gyártás, és annyira különböző darabok kerültek ki a mesterek keze alól, hogy nem lehet általánosítani a korszakra. A delfti fajanszról annyit lehet elmondani, hogy cserepe általában sárgás és csengő, máza fényes és élénk, díszítése pedig a legtöbb esetben kék.

Delft belvárosa egy-két óra alatt is végigjárható. a csatornák környéke, s az óváros úgy hat, mintha a régi holland építészet szabadtéri múzeumában járnánk. A piactér, a Markt a város központja, amely jókora kiterjedésű, ezért is tudja befogadni minden év augusztusában a holland hadsereg parádézó egységeit a Taptoe elnevezésű ünnepség keretében. Ekkor harangjátékot is hallgathatunk a téren. A Markton található a Városháza és a Nieuwe Kerk, az Új templom. Ez utóbbi tartogat történelmi emlékeket és művészeti látnivalót. Fából készült elődjét még Bajor Albert emeltette 1384-ben előbb Mária, később pedig Szent Orsolya tiszteletére. A kőtemplom a 15. század végére készült el. A képrombolók sok kárt tettek a templomban, mely 1572-től kezdve működik protestáns templomként. 108 méter magas tornya tetejéről gyönyörű látvány nyílik a városra. Építészeti érdekessége, hogy alapja négyszögletű, teteje viszont már nyolcszögletű. A templom falai kissé elhajlanak, ami a szörnyű lőporraktár robbanás nyoma. Az oltár helyén Hallgatag Vilmos monumentális síremléke található.

Orániai Vilmos a nassaui gróf fiaként látta meg a napvilágot 1533-ban, s gyermektelen rokonától egy dél-franciaországi birtokot örökölt meg, Orange (Oranje, Oránia) tartományban, innen származik neve is. Ifjú korában V. Károly császár udvarába került, aki nagyon megkedvelte, s II. Fülöp spanyol király jóindulatába ajánlotta. Fülöp ki is nevezte Orániai Vilmost a németalföldi államtanács tagjává, s jó pár tartomány helytartójává. Vilmos második felesége Móric szász választófejedelem leánya volt, s a házasság politikai következményekkel járt, hiszen magára vonta vele II. Fülöp gyanúját. Eközben a kegyetlen Alba herceg, a spanyol király nevében mindent eszközt megragadott a németalföldi rend helyreállítására, Orániai Vilmos 13 éves fiát túszul ejtette és Spanyolországba küldte, miközben Orániai Vilmos birtokait elkobozta. Vilmos sereget toborzott és hátat fordított a katolicizmusnak, majd a németalföldi felkelés vezérévé választatta magát. Ekkor bontakozott ki államférfiúi és hadvezéri tehetsége. 1576-ban az un. genfi pacifikáció révén elérte, hogy az összes németalföldi tartomány egyesüljön a spanyolok ellen. II. Fülöp megátkozta és 25.000 aranyat tűzött ki a fejére vérdíjul. Ez okozta vesztét: a vérdíjra pályázó egyik kalandor, Balthasar Gérardnak sikerült e merénylet.

A hollandok mélyen meggyászolták Orániai Vilmost, s a síron túli tiszteletet misem bizonyítja jobban, mint az Új templomban található mauzóleum. A mauzóleum 1614 és 1620 között készült belga kőből és olasz márványból. A szarkofág tövében egy kutyafigura is látható: a krónikások feljegyezték, hogy a herceg halála után kutyája éhen pusztult, miközben sírja mellett nyüszített. A herceget vértezetben, kardosan, parancsnoki bottal ábrázolja a bronz szobor. A sírt körülvevő négy oszlopsor az Igazság, a Szabadság, a Vallás és a Bátorság allegorikus megjelenítései. A sírt a Hírnév szárnyas szobra is díszíti.

A templom számos síremléket rejt még magába. Itt nyugszik I. Vilmos holland király is, aki a napóleoni idők után függetlenné tett Németalföld első királya. Belgium elszakadása miatt I. Vilmosnak le kellett mondania, mert annyira népszerűtlenné tette, hogy minden alkotmányos reformnak ellenáll. Visszatetszést keltett az is, hogy második felesége katolikus volt.

A szentéj bal oldalán Hugo Grotius, nemzetközi jogász síremléke áll. A síremlék felirata nem állít kevesebbet, mint azt, hogy Grotius „Európa csodája” volt, a „géniusz csúcsa”, az „erény maga”, akire „a Temze és a Szajna úgy tekintett, mint a hollandok csodálatos képviselőjére”.

A Városháza, a Raadhuis az 1618. februári tűzvész után épült újjá, akkor kapta barokk stílusjegyeit. A Városháza termeit, a polgármesteri fogadószobát és a házasságkötő termet a delfti művészek képei díszítik, a tanácsterem falain találkozunk a holland történelem szinte valamennyi Vilmosával.

A Marktra néz az egykori Vajház, a Boterhuis, és a Mázsaház a Waag. A közelben található a Korenbeurs, a Gabonabörze és a Vismarkt, a halpiac. Az egyik legrégebbi csatorna az Oude Delft, amelyen átkelve jutunk el Hallgatag Vilmos palotájába és gyászos halála színhelyére a Prinsenhofhoz, s a vele szemben álló Oude Kerkhez az Öreg templomhoz. A templomot a 13. század közepén épült, és folyamatos átépítéseken esett át, így nem is művészettörténeti szempontból érdekes, hanem a tornya miatt, hiszen az 1300 táján épült torony szemmel láthatóan ferde. Nem csoda, hogy senki sem meri a benne lévő, igen súlyos (9 tonna), 1570-ben öntött harangot megkongatni. Ebben a templomban is számos régi síremlék van: itt elsősorban tengernagyok nyugosznak, elsősorban Piet Heijn, a holland gyermekdalok hőse, akinek szobrát Rotterdamban, Delfshavenben láthattuk. Ő tartóztatott fel spanyol gályákat, s összesen, akkori érték szerint 11,5 millió holland forintnyi zsákmányra tett szert. Tromp admirális is itt nyugszik a templom falai között, valamint Anthonie van Leewenhoek mikrobiológus, a mikroszkóp feltalálója is.

A Prinsenhof épületét a 15. század elején építették. 1400 táján alapították azt a Szent Agátáról elnevezett zárdát, amely később, 1572-ben lett az Orániai herceg rezidenciája, miután a protestánssá vált Németalföldön konfiskálták az egykori egyházi javakat. Az Orániai-dinasztia tagjai a 17. század végén veszítették el tulajdonjogukat a Pronsenhof felett. Ettől kezdve sokféle köznapi rendeltetése is volt, egy ponton kaszárnyának is használták. Restaurálásának a második világháború előtt láttak neki. Az egykori kolostor, a későbbi palota, ma Delft városi múzeumának anyagát mutatja be a látogatóknak. Az épület egy részében nyáron régiségvásárt rendeznek, ide sereglenek Hollandia legismertebb régiségkereskedői. A múzeum anyagának túlnyomó többségét az Orániai-házra vonatkozó emlékek adják, a képtárakban pedig az u.n. delfti iskola mestereinek alkotásai láthatóak. A múzeum az 1568 és 1648 között lezajlott „nyolcvanéves háborúnak” nevezett holland szabadságharc eseményeinek állít emléket. A herceg egykori dolgozószobájából a refektórium felé vezető lépcsőnél még látni a golyónyomokat, amelyeket Hallgatag Vilmos életét kioltó golyók hagytak maguk után. A tettes a gyilkosság után elmenekült, de futás közben elbukott egy szalmarakásban, így elfogták. A Prinsenhof emeletéről el lehet jutni az egykori kápolnába, amely most Delft vallon temploma. Hallgatag Vilmos leánya, Emília itt nyugszik.

A Prinsenhof közelében az Oude Delften található a Huis Lambert van Meerten, az iparművészeti múzeumot, amelynek egy műgyűjtő kollekciója szolgált alapjául, s 1907-ben hagyta a holland államra gyűjteményét. Néhány házzal odább egy gótikus kapu mögött találhatóak a középkori beginaházakat, egy titkos katolikus templommal, amelynek barokk a belseje, de feszülete és néhány oltártáblája még régebbi korokból származnak.

A közeli régi temetőben nyugszik egy bizonyos Naundroff óriás. 1845-ben halt meg Delft városában a mester, aki nem kevesebbet állított magáról, minthogy ő a francia trónörökös, XVI. Lajos király és Marie-Antoinette második fia. Az igazi Lajos Károly herceg 10 évesen meghalt a párizsi Temple foglyaként. A szóbeszéd viszont terjesztette, hogy a királyt sikerült megszöktetni vagy elcserélni. A regényes históriák nyomán a 19. század elején sokan felléptek trónkövetelőként. Naundorff óriásról kavargott a legtöbb vita, még történettudósok is igazat adtak neki, s holtában is tisztelték. Ennek jele a delfti temetőben a Bourbon-címerrel és a francia királyi koronával díszített sír, amelyet Naundroff hívei 1904-ben emeltek. Azóta a szakértői vizsgálat bizonyította, hogy Naundroff hercegi származása valóban csak szóbeszéd volt.

Érdemes még megnézni a Tétard van Elven Múzeumot, amely egy festőművész műgyűjteményén alapulva jött létre. Főként kínai és japán porcelánokat, régi képeket, bútorokat, több évszázados delfti fajanszokat találunk itt. A fő attrakció egy olyan műterem, amilyen Vermeer idejében volta delfti festők munkahelye. Az örökhagyó végakarata volt, hogy díjat ne szedjenek a múzeumban, sőt, a delfti kék porcelán csészékben kávét és teát kínáljanak a múzeumba betérő látogatóknak.

Delft kapuja előtt, a Szent Katalin kapunál terül el a Westland, Hollandia világhírű zöldségeskertje. A várostól nem messze olajkutakat is látunk, és földgáz tör elő a föld mélyéből. Delftnek és környékének egész sor nagyüzeme van, vegyipari, gyógyszeripari üzemek, kábelgyárak és műszergyárak is megtalálhatók itt. A fajansz és porcelán gyártása természetesen szintén tovább működik.

Leiden

Hága szomszédságában, az Amszterdam felé vezető autópálya mentén található az 1575-ben alapított egyeteméről híres Leiden. Az egyetem egy érdekes választás során jött létre: Hallgatag Vilmos választást hagyott a leideni városvezetőknek: adómentességet akarnak-e vagy egyetemet? A városatyák bölcsek voltak: az adómentességet egy új uralkodó visszavonhatja, de egy már megalapított egyetem megmarad. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a ma is működő Leideni Egyetem. A közel 120 ezer lakost számláló város gazdag történelmi emlékekben, múzeumokban, és nem hiányzik a korszer ipar sem a palettáról.

Vitatott, hogy Leiden lenne a rómaiak Lugdunum Batavoruma, bizonyosabb inkább, hogy a 9. század elején a Rajna két ágának egybefolyása által képzett földnyelven épült vár, a Brucht képezte az alapján a holland városnak. A 10. században terjesztették ki Hollandia grófjai az akkor már Leithen néven ismert településre a hatalmukat. Egy 1206-ból származó oklevél Rijnald központjaként említi a helységet. A 15. században már nagyváros, amelyet a szövés-fonás tett gazdaggá. Németalföldön akkor lett igazán híressé Leiden neve, amikor 1573-ban és 1574-ben állta a spanyolok ostromát. Még ma is megünneplik minden év október harmadik napján a spanyol seregek elvonulásának évfordulóját. Gyásznapnak számít viszont az nap, amikor egy 80 ezer fontnyi lőszer felrobbant egy puskaporral teli hajón 1807 januárjában. A közeli városnegyed házainak egy részét lerombolta a detonáció. Leiden másik nevezetessége, melynek gazdagságát köszönheti, a nyomdaipar. Nem csak Hollandia nyomdaipari központjai is a város, de bizonyos értelemben még világközpontnak is mondható, hiszen ritka nyelveken is nyomnak itt könyveket immár két évszázada. A leideni nyomdászoknak nem jelent nehézséget, ha iráni vagy indonéz könyveket kell megjelenéshez segíteniük. A város leghíresebb nyomdász-dinasztiája az Elsevier család, Louis Elsevier volt a megalapítója a 16. század második felében. Leiden másik világhírű szülötte: Rembrandt Harmensz van Rijn.

Leidenben csábító látnivalók s a kanyargós utcák labirintusa várja a turistát. Történelmi központja a korábban említett Burcht, amelyet Dán Harol építtetett a frankok támadásai ellen. Egy mesterséges domb-félére épült a Rajna két ágának egybefolyásánál. A Burchsteg vezet fel az egykori várhoz, melynek udvarán ünnepi fogadásokra is alkalmas épület található, a bejáratánál pedig Leiden város címerét látjuk: egy oroszlánnal, no meg a város híres jelszavával: Pugno pro patria – a hazáért harcolok…

A Burcht közelében található a Hooglandse Kerk, amelyet 1590 környékén építettek késő gótikus stílusban. Belső terében a kettős síremléket érdemes megtekinteni: Anna de Merode, Hallgatag Vilmos egyik feleségének és fiának, Nassaui Jusztinnak a sírjai láthatók itt.

A Bruchttal szemben a Nieuwe Rijn túlsó partján található a Városháza, amely előtt a folyó vízén átívelő hidat a Korensbeursburgot találjuk, s amelyet a leideniek úgy hívnak: „A mi Rialtónk…” A Városháza a 16.-17. században épült, de 1929-ben egy tűzvészben majdnem teljesen megsemmisült. Sajnos csak homlokzatának egy részét sikerült megmenteni, mögötte építették fel a modern Városházát.

A Breestraat, azaz a Széles utca talán már több mint ezer esztendős. A Városháza melletti kereszteződésben a Blauwe Steen (Kék kő) jelöli azt a helyet, ahol a középkorban a kivégzéseket rendezték, ahol a halálra ítéltekre lecsapott a hóhér bárdja. Kicsit arrébb egy csodálatos 16. századból származó ház, a Rijnlandhuis található, amely a térség vízmérnöki hivatalának adott helyet 1578-tól kezdve.

A város leghíresebb temploma a Pieterskerk, amely a 15. század első felében épült gótikus stílusban. Tornya 1512-ben egy iszonyú erejű szélvihar eredményeként ledőlt. Belseje dísztelen, köszönhetően az 1566-os képrombolásnak, bár az utóbbi időben sikerült a falfestményeket rekonstruálni. Ez a templom is, mint annyi más holland templom, tele van sírokkal. Az egyik leghíresebb egy bizonyos Coccejus professzor sírja, egy három évszázaddal ezelőtti teológia professzor sírja. A sír azért nevezetes, mert a leideni egyetem vezetői 1940 őszén úgy döntöttek, hogy ide rejtik a rektori, dékáni láncokat és pecséteket. Bár ezek nélkül nem avathattak doktorokat a hitleri megszállás éveiben, de ugyanakkor megakadályozták, hogy a kollaboráns fiatalok doktorátushoz jussanak. A templom Kloksteeg felőli falán és a vele szemben található házon két emléktábla is őrzi John Robinson lelkipásztor nevét, aki a 17. század elején gondját viselte az Angliából ide menekült puritánok lelkének. Halálát követően az ő híveiből toborzódtak az Újvilágba induló Mayflower utasai.

Leiden egykori „latin iskolája”, ahová Rembrandt is járt, a Lokhorstraatban van. Az 1670-ben épült ódon ház ma is oktatási intézményként funkcionál, az egyetem egykori jogi intézete.

A régiségek múzeuma, azaz a Rijksmuseum van Oudheden a Rapenburgon található, egy 17. században épült komor épületben. A múzeumot I. Vilmos király, Hollandia első uralkodója alapította, aki egyetlen hatalmas gyűjteményben akarta látni a hágai, utrechti, amszterdami, stb. múzeumokban volt archeológiai anyagokat. Különöse értékes a múzeum egyiptomi régészeti részlege, ahol több mint 4000 esztendős szobrokat, múmiákat is láthatunk. Kiemelkedő az Akhet-hotep-her pap életét bemutató dombormű, amely feltehetőleg időszámításunk kezdete előtt 2400 évvel épült. A görög és római régiségek, valamint mezopotámiai leletek mellett Hollandia földjében találta történelem előtti, a gallok korából való, majd római kori tárgyakat is bemutatnak itt.

A Rapenburg volt egyébként Leiden első védőfala. A város csatornái közül a legszebb, legfestőibb itt húzódik: sötétkék vizére két-háromszáz esztendős patríciusházak ölelik körbe. Gondosan megmunkált és gazdagon díszített homlokzatuk, kovácsoltvas erkélyük olyan, mint amilyeneket a delfti porcelánokon látni. Itt laktak a professzorok, a kereskedők, a városatyák, a hajótulajdonosuk. Ma már az épületek többsége az egyetemé, s annak intézeteié.

S itt van maga az egyetem is, a város büszkesége. Négyszáz éves falai keveset változtak azóta, hogy 1578-ban elhangzottak az első előadások. Tölgyfa lépcsőivel, hatalmas oszlopaival, boltíveivel, előadótermeivel megelevenednek a régi egyetemi hagyományok: nem is olyan régen a diákoknak szobákat kiadó asszonyok még latin nyelven hirdettek. Az is a tradíció része, hogy a holland királyi házból a hercegnők itt folytatják tanulmányaikat. A Leideni Egyetem főként orvostudományban és a jogtudományban vezeti a holland egyetemek ranglistáját. Az egyetemen belül működő Academisch Historisch Museum látogatható az egyetemi botanikus kerttel együtt.

A Rapenburg végénél egy nagy park található, amely Van der Werfrő, a leideni polgármesterről van elnevezve, aki oly hősiesen állta annak idején a spanyolok ostromát. A park azoknak a romoknak a helyén jött létre, amelyek az 1807-es robbanás után a népes városnegyed házaiból maradt. A Szent Lajos-templomon és a Lodewijkskerk épületén, amelyet a 16. század közepétől gyapjútőzsdének használtak, kívül semmi sem maradt a negyedből. Később azért lett templom ez utóbbiból, mert a robbanás után szinte teljesen épen megmaradt, ami csodaszámba ment.

Rembrandt szülőháza ma már nincs meg, csupán egy emléktáblát találunk a Weddesteeg egyik házán, melynek helyén állt a híres festő szülőháza. A Weddesteeg sarkán volt valaha Rembrandt apjának a malma. A Noordeindén Rembrandt mellszobrával találkozunk.

Leiden leghíresebb múzeuma a Stedelijk Museum, vagy más néven a Lakenhal, amely 1640-ben épült a posztócéhesek házaként. A céh tagjai az udvaron gyűltek össze, hogy az elkészített árut megtekintsék, ellenőrizzék minőségét, megőrizzék a leideni posztó jó hírét. A 19. század nem pusztán a gyáripari termelés kezdete, hanem a leideni textilgyártás visszaesése is. Ekkor az épület már elveszítette eredeti rendeltetését, kórház lett, amely meg is telt az 1847-es kolerajárvány idején. Később a városi történelmi emlékeket itt kezdték el összegyűjteni és kiállítani. Az óta az épületet többször is restaurálták, bővítették. De a posztósok céhére való utalások díszei, például azok a domborművek, melyek a gyártás fázisait ábrázolják, még mindig megtalálhatóak az épületben. A jelenlegi képtár leghíresebb darabjai két Rembrandt-mű, ám a múzeum fő értéke Lucas van Leyden híres hármas oltártáblája, az Utolsó ítélet. A művészettörténészek kiderítették, hogy összesen 35 fontért készítette el a művész, aki, mint azt neve is mutatja: leideni származású volt, s a 14-15. század fordulóján élt és alkotott. A mű a Pieterskerk keresztelőkápolnájába készült, s sikerült a képrombolók elől megmenekíteni. Később a város polgármesterének dolgozószobájába került. Híre messzi tájakra is eljutott, olyannyira, hogy III. Rudolf császár annyi aranyat akart érte adni, amennyivel ezt a szárnyas oltárképet be lehet fedni. A leideniek azonban ragaszkodtak Lukács mester festményéhez és nem adták a képet. A Lakenhal mesés iparművészeti gyűjteménye mellett várostörténeti anyaga is igen gazdag. Leghíresebb darabja az a rézfazék, amelyben a spanyol ostrom alól felszabadulva az első egytál-ételt főzték Leiden éhes polgárainak: burgonya, répa, hagyma főtt együtt az éhes lakosság részére. Ez az egytál étel „Hutspot” néven a mai napig megmaradt a holland konyhában.

A múzeum környékén egy régi malom található, a De Valk, amely a város utolsó szélmalma. A régi molnárok életét és munkáját mutatja be sok-sok tárgyi emlékén keresztül. Minden októberben megtartják a szélmalmok napját: Hollandia 300 még működő szélmalmát kicsinosítják, feldíszítik és ünneplik.

Leidenben két városkapu maradt épen az egykori városfalakból. A Morspoort 1669-ből, a Beestenmarkt (állatpiac) közelében található. A Beestenmarktól indulnak egyébként azok a hajók, amelyek a leideni csatornák világában körbeviszik a turistát.

Érdeklődésre tarthat még számot a leideni Természettudományi Történet Múzeuma, amely sok érdekes fizikai és egyéb érdekes találmány első példányait, prototípusait gyűjti össze s mutatja be az érdeklődő számára. Bizonyára mindenki ismeri a „leideni palack”, azaz az első elektromos kondenzátor ősét: nem véletlen tehát, hogy a találmányok egyik holland hazája Leiden. Az előállítás eszközeit megtalálhatjuk a múzeum anyagában is. Szintén itt őrzik Christiaan Huygens fizikus, matematikus és csillagász eszközeit. Huygens a Saturnus gyűrűjének felfedezője volt, s ő volt a fénytan megújítója is. Megtalálható a gyűjteményben a tudós távcsöve, optikai lencséit, s az ő kezéből kikerült első ingaórát is. A mikroszkópok termében Leeuwenhoek első kísérleti eredményeinek bemutatását láthatjuk. A botanika, fiziológia, zoológia, geológia történetének számos érdekes emlékét is ez a múzeum mutatja be. Egy terme a középkor végén élt alkimisták laboratóriumát varázsolja a látogató elé.

Gouda

Leiden után egy kedves, hangulatos régi városba tehetünk egy kirándulást: a sajt hazájába, a 70 ezer lelket számláló Goudába. Hága és Utrecht, illetve Rotterdam és Utrecht között fekszik, és főként csütörtökön látogatják a turisták, mert ekkor van a világhírű, színes-szagos sajtvásár. A Waag, azaz a Mázsaház első emeletén meg is lehet kóstolni a kitűnő, kerek sajtot. A ház 1668-ban épült, s a ház elé a környékbeli parasztok még a hagyományos, nagy kerekű, lapos kocsikban hozzák a sárga golyóbisokat. Az ide látogatóknak bemutatják, hogyan készül ez a sajtspecialitás.

A Waagnál idősebb és szebb épület a Városháza, ami inkább egy gótikus templomra hasonlít, úgy emelkedik ki a Marktból, a piactérből. 1450 táján építették a valóban gótikus épületet, homlokzatlépcsője azonban már reneszánsz, hiszen azt 1600 körül illesztették hozzá. Az épületet a süppedő talajba tölgyfacölöpökre emelték a középkori kőművesek. A Városháza harangjátéka különleges, hiszen nemcsak hangzásban, hanem látványban is meglepetésekkel szolgál: a minden fél órában előbukkanó színes figurák megelevenítenek egy-egy jelenetet a város történetének kezdetéről, 1272-ből, amikor Gouda városi jogokhoz jutott.

A Markt közelében található a Sint Janskerk, amely építészetileg kevésbé jelentős, azonban festett üvegablakai igen híresek. A 16. század közepén épült már 1573-ban a protestánsoké lett, de ők sem szakítottak azzal a hagyománnyal, amely már a templom elkészültekor kialakult: hogy művészi üvegablakokat ajánljanak fel a kegyurak. Az urak megbízásából két nagy goudai művész, Dirck Crabeth és Wouter Crabeth remekelt, ezek az üvegfestők felértek a művészet legendás mestereihez ábrázolási készség, technikai képzettség és színek elővarázsolása tekintetében. Wouter Crabeth készítette például a Jézus születését ábrázoló 12. sz. ablakot. Időrendben az első ablak Dirck Crabeth 15. sz. ablaka volt, amely Jézus megkeresztelését ábrázolja, s az utrechti püspök megrendelésére készült. 1603-ra valamennyi ablakon pompás üvegfestmény díszlett. Az adományozók között volt Hallgatag Vilmos is, az ő megbízásából készült a 22. sz. ablak, amely azt a jelenetet ábrázolja, amikor Krisztus válaszol Szent János tanítványainak. Az ablakfestményeken maguk a megrendelők is szerepelnek, a 25. sz. ablakon maga Hallgatag Vilmos tűnik fel Leiden ostrom alóli felszabadulásakor, de ott van II. Fülöp spanyol király is, Vilmos ellensége, aki az Utolsó vacsora jelenetét megörökítő ablakfestményen feleségének, Tudor Máriának a társaságában fedezhető fel.  Megtalálható itt Rotterdami Erasmus alakja is, kinek szülei Goudából vándoroltak el. A Sint Janskerk összesen 64 üvegablakot számlál, s mintegy 4000 négyzetmétert tesz ki az üvegablak felület.

A Westhavenen egy újabb érdekességgel találkozhat az ide látogató, egy 1617-ben épült ház falai között. Az úgynevezett De Moriaan-ház (a Mór ház) falai között pipamúzeum található! Gouda ugyanis valaha cseréppipák gyártásával is foglalkoztak. A pipák változatos fajtáin, formáin kívül más cserépneműt is kiállítanak ebben az épületben, amely valaha cukorfinomító és gyarmatáruboltként funkcionált. Említést érdemel még a goudai varázspipa, amely a ma is működő pipagyár terméke: a pipát a vevő teljesen fehéren vásárolja meg, mintázat egyáltalán nem látszik rajta. Használatba vételt követően azonban a pipa megbarnul, s az addig nem is tudott minta megjelenik.

Rotterdamtól 5 km-re, nyugatra található Schiedam városa, amelynek különlegessége a Lange Haven 74. sz. alatt álló likőrmúzeum. A világ minden tájáról származó italok kollekciója látható itt, az egykori szeszfőzdében, olyan eredeti palackokban és miniatűr üvegekben, amelyek gyűjtése divattá vált. Így mondják: itt található a világ legnagyobb kollekciója a legkisebb butéliákból. A város 75 ezer lelket számlál, legjelentősebb iparága a szeszgyártás. A város a „jenever”, a holland borókapálinka főzésének központja már a 17. század kezdete óta. Az iparág az 1800-as években ért a csúcsra, akkoriban több mint 400 szeszfőzde és likőrgyár működött a városban, ma már alig 50 működik. Egyébként Scheidam a világhírű pálinkafőző Bols-cég központja is. Schiedam a Schie folyó partján fekszik (a város neve is innen, valamint a „dam”, azaz gát szóból tevődik össze), amelynek vize valaha igen kedvező volt a szeszgyártás szempontjából Scheidam ugyan iparvárossá fejlődött az évek során a szeszfőzésnek köszönhetően, ám megmaradt az óváros hangulata, gyönyörű Városházája, és a 15. századból származó Sint Janskerk is.  Említésre méltó még a város malma, amely a világ legmagasabb szélmalma, a maga 33 méterével, és a De Walvisch nevet viseli.

Vlaardingen, a valamivel több, mint 70 ezret számláló lakosságával, a holland halászat ősi központja. A 740 éves városból már az 1400-as években zsákos halászhajók futottak ki a tengerre, s a 17. század elején már több mint 300 hajót számlált a vlaardingeni halászhajó-flotta. A város temploma legtetején egy heringhalász-hajó figurája mutatja a mai napig a széljárást.

Brielle városa ma körülbelül 15000 főt számlált, ám négy évszázaddal ez előtt még Rotterdammal rivalizált. Múltra utal sok szép ódon kereskedőháza, a Városháza s a befejezetlen, négyszögletes tornyú gótikus temploma, valamint az 1872-ben felállított Szabadság-emlékmű. Az emlékmű az 1500-as évek végének eseményeinek állít emléket: az ún. „tengeri koldusok”, akik akkoriban Anglia kikötőibe menekültek a spanyol önkény és a vallásüldözés elől, Erzsébet királynő rendelkezése miatt távozni kényszerültek. Huszonnégy hajóra szálltak, és hazájukba visszatérve Brielle városában értek partot, 1572-ben. Bevették az erődítményt és a várost, s az ő győzelmük adta meg a jelet Holland és Zeeland tartományok általános felkelésére, és Hallgatag Vilmos vezéri fellépésére. Most is ezek a várfalak veszik körül a várost. Ebben a városban élt egyébként Jakob van Maerlant, a flamand költő, kinek munkásságát a németalföldi nyelv és irodalom egyik kezdeteként tartják számon, s itt született Tromp tengernagy és a másik híres holland admirális, Witte de Witt is.

Hoek van Holland Rotterdam előkikötője, amely a tengert és a nagy kikötővárost összekötő víziút torkolatánál fekszik. Hoek a Hollandia és Anglia között átkelő hajók állomása is, s itt épült meg az Europort is.

Hága egyik elővárosa Wassenaart, amely szinte egybenőtt a fővárossal, s a holland felsőbb rétegeinek, diplomatáinak kedvelt lakhelye. Gyönyörű erdők veszik körül, s a tenger is közel van hozzá. Az itt húzódó dűnék között csak úgynevezett Duinwandelkaarten birtokában bóklászhatunk, mivel a dűnék nem csupán természeti kincsek, hanem a partvédelem részeinek, sőt a városok vízműveinél vízszűrő eszközöknek is számítanak, így fokozott védelem alatt állnak.

Leidentől keletre található az Alphen aan de Rijn mellett az Avifauna, amit „madárkert”-nek lehet fordítani. Közel 400 fajtából tízezernyi madár él itt egymás mellett: trópusi tarka szárnyasok, amelyek számára forrón fűtött üvegházakat rendeztek be, tele egzotikus növénnyel. A hátteret holland művészek festették a 18. század „trompe-l’oeil”, azaz szemtévesztő stílusának utánérzéseként. A sarkvidék madarai számára jéghideg vizet biztosítanak, és jégkunyhók állnak rendelkezésükre, melyek ugyan csak festettek, viszont a hűtést szolgáló berendezések igaziak. Struccok, emuk, pingvinek… a madárfauna szinte minden egzotikus példánya megtalálható itt.

Boskoop rózsakertjéről és botanikus kertjéről ismert, valamint faiskoláiról és speciális almafajtáiról. A Floralia állandó dísznövény és virágkiállítás a városban, azáleák, rhododendronok és ciklámenek között sétálhat a látogató.

 

Leidentől északkeletre található a Waterland, a vízi ország, amely a vízi sportok kedvelői számára biztosít felejthetetlen élményt. Az állóvizekben gazdag Hollandiában, nyilván nem véletlen, hogy egy területet Waterland-nek hívnak. Leidentől sétahajók és vízibuszok is közlekednek Waterlandbe. Először a „Régi-Rajna”, azaz az Oude Rijn-en keresztül vezet az út. A folyó partján a gátak tetején országutak vezetnek végig. Egy csatornán át jutunk a Braassem-tóhoz, amelynek partján a horgászok lelik meg saját paradicsomukat. Tovább haladva egy kisebb folyó, majd egy csatorna következik, amely az egykori Haarlemi-tó kiszárított medrét szeli át. A mederben még látni a Leeghwatert, azaz azt a gőzmeghajtású, 17. századi óriás masinát, amelynek segítségével kiszivattyúzták a vizet. Tovább haladva a Kagerplassenhez érünk, a valódi vizisport központba. A Kager-tó partján fekszik a Warmond, a leideniek kedvelt kirándulóhelye, amely országúton is csak 5 km-re fekszik a várostól.

Leiden tőszomszédságában van a kis Oegstgeest, ahol Hollandia legrégebbi, kis falusi templomát őrzik, amelyet 1600 körül építettek újjá. Ám a pénzes idegenek vagy a gazdag hollandok nem a kis templom miatt járnak ide. A De Beukenhof étterem az ország egyik legfelkapottabb étterme, nem csak ízeit, hanem árait tekintve is.

Goudától keletre Oudewater történelmi hangulatú kisvárosa érdemel figyelmet, nemcsak ódon hangulata, hanem a turistacsalogatónak is kiváló régi intézménye, a „boszorkánymérés” miatt is. Történelmi tény, hogy Oudewaterben egészen 1724-ig bezáróan megmérték a boszorkánysággal vádolt nőket, s a leleményes városatyák ezt a szokást elevenítették ezt a szokást. A középkorban ugyanis Oudewater bölcsei találták ki, hogy nem lehet boszorkány az, akinek megvan a rendes testsúlya, hiszen a seprűn csak azok száguldozhatnak, akik feltűnően könnyűek. A gyanús nőket egy, a polgármesterből, bíróból, mázsamesterből és a fő bábából álló bizottság előtt mérték meg. Az oudewateri pecsétes írásnak akkora hitele volt, hogy még Bajorországból is jöttek ide boszorkánysággal vádolt asszonyok. A helybéli nőknek pedig kitűnő ürügyként szolgált a boszorkánymérés arra, hogy megállás nélkül egyenek-igyanak, hiszen a telt formák eleve kizárták a boszorkányvádakat. A kisváros egyébként számos 16. századi házzal büszkélkedhet. Sokszor leégett a középkorban, legutoljára 1575-ben, ekkor építették újjá a várost. A Városháza is ebből a korból való.

Schoonhoven a Vlist és a Lek folyók találkozásánál fekszik, s az ezüstművesek városának is hívják. Az ékszerdobozhoz hasonló Városháza gótikus stílusban épült az 1450-es években. Az Ötvösök háza (Het Edelambachtshuis) a városháza közelében található, s több évszázadnyi ötvösművészet legszebb darabjainak ad otthont.

Legnagyobb számban a Kinderdijknél lehet látni a tipikus holland szélmalmokat. A 18. század első feléből származók állnak még. Ezek akkoriban a polder kiszárítását végezték, valamint a víz kiemelését a csatornákban. Az öreg szélmalmok, azonban még a 20. század vérzivataros idejében is jó szolgálatot tettek: a második világháború idején, amikor kimaradt az áramszolgáltatás, s a villannyal működtetett szivattyúk leálltak, a szélmalmokat állították csatasorba. Manapság már csak az u.n. szélmalom-napokon működnek, hogy megmutassák a ma emberének, hogyan szabályozták segítségükkel az alacsonyan fekvő területek talajvízszintjét. A szélmalmokkal díszített táj, a festők ecsetjére kívánkozik, nem véletlenül ide jártak a közeli Dordrecht művészei ihletért.

Dordrecht

Dél-Hollandia tartomány legdélebbi városa. Rotterdamtól 20, Hágától 50 km-re, Amszterdamtól 100 km-re fekszik. A hollandok szeretik ezt a várost, becenevén Dordtként emlegetik. A középkori Németalföld idején Dordrecht Rotterdamnak volt riválisa, pedig Dordrechnek sem rossz a fekvése: a Maas és a Kil találkozásánál épült, minden irányból víz veszi körül. Ipara sem jelentéktelen.

A város neve már a 10. században felbukkan az írásos emlékekben. Az akkori történetírók említik meg, hogy 937 körül az arra járó normannok felégetik az akkor már létező települést. Egy-két évszázaddal később már az ország legfontosabb kereskedelmi központja. A 13. századra hatalmas és erős városfalak veszik körül, ekkorra már katonai jelentősége is nagy. 1421-ben hatalmas tengerár ömlik a városra, elzárva a szomszédos Brabanttól, iszonyú pusztítást végezve. A 16. században a spanyolok elleni háború egyik fontos bástyájává válik a város. 1572-ben a holland rendek itt gyűlnek össze, hogy elismerjék Orániai Vilmos hatalmát, valamint kimondják, hogy a katolikusok és a protestánsok ugyan olyan jogokat élvezhetnek. Dordrecht nevét azonban legtöbbször egy különös vallási vita kapcsán emlegetik: 1618 végén a protestáns zsinat két hónapig azon vitázott a városban, hogy az isteni kegyelem és az eleve elrendeltetés kérdéseiben kinek adjanak igazat, a „gomaristák”-nak vagy a „arministák”-nak. Gomarus és Arminius, a két leideni egyetemi professzor között kezdődött a teológiai vita, amely politikai síkra is átterelőd&a


csatorna, Leiden, Dél-Hollandia
forrás: kattintson ide