Keresés:

ausztria.co on Facebook
Groningen
innen: ide:
Gps koordináták:

Find more about Weather in Groningen, NL

 

Groningen

A azonos nevű tartomány fővárosát szintén Groningennek nevezik. Közel kétszázezren lakják az egyetemvárost, amelyben hozzávetőlegesen 40 ezer diák tanul, s e diákoknak köszönheti a város fiatalos lendületét.

1040-ben olvasni először a város nevét: III. Henrik német császár által az utrechti püspöknek adott adománylevélben. 1282-ben már Hanza város, kereskedői és hajósai Angliában, a Baltikumban, Norvégiában és Flandriában fordulnak meg áruikkal. A 16. század végén 15 évig volt spanyol uralom alatt, majd Nassaui Móric uralta a területet. 1698-ban olyan erős erődítményrendszer vette körül, hogy bevehetetlen volt.

A város a Grote Markt köré épült, az utcák mind ide a Fő térre vezetnek. Találunk számos példát a tipikus groningeni házra: keskeny ablakok, kagyló formájú díszítések, homokkőből készült oromzat. A Fő tér északkeleti sarkában nyújtózik a Martinkerk 97,5 méter magas templomtornya a Martintoren. Egy korábbi román templom helyén épült fel a 13. században a Szt. Márton-templom, az építését 1480-ban fejezték be. Ötemeletes tornya van, melynek mindegyik szintje egyre keskenyebb és egyre alacsonyabb. Csúcsán szélfogóként Szent Márton ágaskodó lovát találjuk. A templom belsejét valószínűleg a legrégebbi és legépebben megmaradt hollandiai falfestmények borítják. A Grote Markton áll a Városháza is, amely neoklasszikus stílusjegyeket hordoz, s a 19. század fordulóján épült. Az Aranyiroda, a Goudkantoor reneszánsz épülete szintén a téren áll, s 1635-ben építették.

Két múzeum jelentős Groningenben, az egyik a Noordelijk Scheepvaarts Museum, ami az északi-tengeri hajózás és a város emlékeit mutatja be. A másik a Museum van Oudheden, melynek régészeti részében találkozunk a „hunnebedden” nagy kövei alatt talált történelem előtti emlékekkel. Képtára Rubens festményeit is őrzi, valamint a 19. és a 20. század holland és francia mestereinek munkáit mutatja be.

Groningen egyeteme négyszáz éves múltra tekint, 1614-ben alapították. A 18. században már Európa szerte híres volt, volt olyan esztendő, amikor 5-6000 diákjának fele külföldről érkezett. 400 ezer kötetes könyvtárában ősnyomtatványokat, kéziratokat is őriznek. Legféltettebb kincse az az Új Testamentum, melybe Luther Márton írt széljegyzeteket. Ugyane Testamentumot Rotterdami Erasmus is forgatta.

Groningen környékén található Aduard, ahol a legnagyobb középkori apátság romjait lehet megtekinteni, s az egykori 18. századi bútorzattal berendezett refektórium látogatható.

Uithuizen látványossága a Menkema-kastély, amely a 14. században egyszerű udvarháznak készült, később többször átalakították és bővítették. A 18. század kezdetén angol parkot építettek köré, és kastéllyá alakították az épületet. 1902-ben került a groningeni múzeum tulajdonába. A múzeum a 18-19. században élő lakók életét mutatja be a tárgyakon keresztül.


Groningen
forrás: kattintson ide